A Becsület Siralma (A Varázsló Gyűrűje -- 4. Kötet)

Harmadik fejezet

Harmadik fejezet

Thor Királyudvarhely külső részének poros földjein vágtatott át nyomában Krohnnal, oldalán Reece-szel, O'Connorral, Eldennel és az ikrekkel. Kendrick, Kolk, Brom, rengetegen a légióból és az Ezüstcsapatból is velük lovagoltak. A hatalmas sereg a McCloudok felé tartott. Egy emberként lovagoltak, arra készültek, hogy felszabadítják a várost. A lovak patáinak zaja fülsiketítő volt, dübörgő, akár a mennydörgés. Egész nap lovagoltak, és bizony már a második nap is magasan járt az égen. Thor alig tudta elhinni, hogy ezekkel a nagyszerű harcosokkal lovagol éppen első igazi katonai bevetésére. Úgy érezte, valóban maguk közé fogadták. Sőt, az egész légiót behívták tartaléknak, így az összes bajtársa itt lovagolt körülötte. A légió tagjai eltörpültek a több ezer tagú királyi hadsereg mellett, és Thornak életében először olyan érzése támadt, hogy valami nagyszerű dolognak a részese.

Thort céltudatosság is vezérelte. Úgy érezte, szükség van rá. A várost ostrom alá vették a McCloudok, és erre a hadseregre várt, hogy felszabadítsa, megmentse népét szörnyű sorsától. Tetteik fontossága olyan erővel nehezedett rá, hogy szinte megelevenedett – ettől érezte, hogy él.

Thor biztonságban érezte magát ezeknek az embereknek a jelenlétében, ugyanakkor aggódott is: ez a hadsereg igazi férfiakból állt, de ez azt is jelentette, hogy hamarosan egy hasonlóan erős férfiakból álló sereggel kell szembe néznie. Igazi, kemény katonákkal. Ez most élet-halál harc lesz, és sokkal több minden forgott kockán, mint valaha. Ahogy lovagolt, időnként ösztönösen ellenőrizte a fegyvereit, megnyugtatóan hatott rá jó öreg parittyája és új kardja. Azon tűnődött, a nap végére vajon vérfoltosak lesznek-e. Vagy inkább ő fog megsebesülni?

A sereg hirtelen óriási csatakiáltást hallatott, még a lovak patadobogásánál is hangosabbat, ahogy egy kanyar után először bukkant fel az ostromlott várost a horizonton. Nagy, fekete füstfelhők szálltak fel a városból, és a MacGil hadsereg megsarkantyúzta a lovait, hogy sebesebben vágtassanak. Thor is sarkával döfködve ösztökélte lovát gyorsabb haladásra, hogy lépést tarthasson a többiekkel. Közben mindannyian kardot rántottak, felemelték a fegyvereiket, és halálos szándékkal tartottak a város felé.

A hatalmas hadsereget kisebb csoportokra osztották. Thor csoportjába tíz katona, légiós, a barátai és még néhány ismeretlen ember került. Élükön lovagolt a király seregének egyik magas rangú parancsnoka, egy katona, akit a többiek Forgnak neveztek. Magas, vékony, ám szívós és izmos férfi volt, bőre ragyás, rövid haja ősz, szeme sötét és mélyen ülő. A hadsereg tehát kisebb csoportokra vált szét, amelyek különböző irányokban indultak el.

Csapat, utánam! – utasította Thort és a többieket lándzsáját meglendítve, hogy kövessék.

Thor csoportja követte a parancsot, és felsorakozott Forg mögött, kiválva a főseregből. Thor

hátranézett, és észrevette, hogy messzebb állnak, mint a többiek, a hadsereg egyre távolabbinak tűnt, és ahogy Thor azon tanakodott, vajon hová vezetik őket, Forg azt kiáltotta:

A McCloud sereg szárnyánál vesszük fel a pozíciót!

Thor és a többiek ideges és izgatott pillantást váltottak, miközben felsorakoztak, és addig

masíroztak, amíg a fősereg el nem tűnt a szemük elől.

Hamarosan új terepre értek, és a város teljesen kikerült a látókörükből. Thor résen volt, de

semmi jele nem volt a McCloud hadsereg érkezésének.

Végül Forg egy domb előtt, egy kis berekben megállította a lovát. A többiek is így tettek mögötte.

Mindenki csodálkozva meredt Forgra, miért állt meg.

Ideértünk, ez a küldetésünk – magyarázta Forg – Ti még ifjú harcosok vagytok, ezért

meg akarunk kímélni titeket a valódi csata hevétől. Ezt a pozíciót tartjátok, miközben a fő hadsereg átsöpör a városon, és szembeszáll a McCloudokkal. Nem valószínű, hogy McCloud katonák jönnek errefelé, többnyire biztonságban lesztek itt. Vegyétek fel az állást, és maradjatok itt, amíg másképp nem rendelkezünk. Most pedig mozgás!

Forg megsarkantyúzta a lovát és felkaptatott a hegyen; Thor és társai ugyanezt tették, mentek

utána. A kis csoport átlovagolt a poros síkságon, felverték a port, amennyire Thor látta, senki nem volt a láthatáron. Csalódottnak érezte magát, amiért kimarad a fő eseményekből; miért akarták őket ennyire védeni?

Minél tovább lovagoltak, egyre furcsább érzése támadt. Nem tudta, miért, de a hatodik érzéke azt súgta, hogy valami nem stimmel.

Ahogy közeledtek a dombtetőhöz, amelynek tetején apró, ódon vártorony állt – magas, vékony, elhagyatottnak tűnő torony – valami azt súgta Thornak, nézzen a háta mögé. Amikor ezt megtette, észrevette Forgot. Meglepetten látta, hogy Forg fokozatosan a csapat háta mögé került, a köztük lévő távolság nőttön nőtt, és miközben a fiú figyelte, Forg megfordult, ösztökélte a lovát, és figyelmeztetés nélkül elnyargalt a másik irányba.

Thor nem értette, mi történik. Miért hagyta itt őket ilyen hirtelen? Mellette Khron szűkölni kezdett.

Mire Thor feldolgozta volna a látottakat, felértek a dombtetőre az öreg toronyhoz. Azt hitték, kopár, lakatlan földeken kívül semmit sem fognak látni.

A légió tagjainak kis csoportja azonban hirtelen meghőkölt. Mindannyian megdermedtek az eléjük táruló látványtól.

Velük szemben várakozott az egész McCloud hadsereg.

Belesétáltak egy csapda kellős közepébe.