Személyazonosság

Első fejezet-1

Álmai és céljai egyszerűek és csekélyek voltak. Morgan Albright egykori katonagyerekként folytonos költözéssel – országokon és kontinenseken át – töltötte a gyermekkorát. Az apja munkája határozta meg a gyökerei fejlődését, így azok rövidre és sekélyre nőttek, hogy lehetővé tegyék a gyors átültetést. Bázisról bázisra, házról házra, államról államra, országról országra vándorolt élete első tizennégy évében, mielőtt a szülei elváltak.

Sohasem volt választása.

A válást követő három évben anyja egyik helyről a másikra hurcolta. Egy kisváros itt, egy nagyváros ott, keresve a… Morgan sohasem volt benne biztos, hogy mit is.

Tizenhét évesen, a tizennyolchoz közeledve maga ásta ki a gyökereket, hogy elültesse őket a főiskolán. És ott felfedezte a célokat, álmokat és döntéseket.

Szorgalmasan tanult, két fő szakára összpontosítva. Üzlet és vendéglátás – két olyan választás, amely egyenesen az álmaihoz vezetett.

Letelepszik. Saját otthont teremt, saját vállalkozást indít.

Sajátot.

Térképeket tanulmányozott, felmérte a környéket, az éghajlatot, miközben szűkítette a választékot, hogy hova is ültesse el azokat a gyökereket, miután megszerezte a diplomáját. Olyan környékre vágyott, ami talán régi és közkedvelt, boltokhoz, éttermekhez, bárokhoz… emberekhez közel.

És egy napon nemcsak saját otthona, de saját bárja is lesz.

Egyszerű célok.

És friss diplomáival a kezében, a Maryland állambeli Baltimore egyik külvárosi negyedében állapodott meg. Régi, kertes házak, és még nem felkapottak, tehát megfizethetők.

Végigdolgozta a főiskolát, felszolgált, majd amikor elérte a huszonegyet, beállt a pult mögé. És spórolt.

Az apja – az ezredes – nem jött el a diplomaosztójára. És bár kitüntetéssel végzett, elismerését sem fejezte ki a teljesítményével kapcsolatban.

Ez nem lepte meg, hiszen tudta, hogy egyszerűen megszűnt létezni számára, még mielőtt a válási papíron megszáradt volna a tinta az aláírásán.

Édesanyja és anyai nagyszülei is ott voltak. Nem tudta, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy a nagyapját látja. A robusztus hetvenéves, aktív és egészséges ember a diploma­osztó utáni télen halt meg. Leesett egy létráról. Megcsúszott. Az egyik pillanatban még itt volt, a következőben már nem.

Olyan lecke volt ez, amelyet Morgan még bánatában is megszívlelt.

Húszezer dollárt hagyott rá, és olyan értékes emlékeket, mint a vermonti Zöld-hegységben tett nyári túrák.

A pénz birtokában Morgan kiköltözött aprócska lakásából egy kis házba. Az ő házába. Egy olyanba, amelyen volt munka, de kert is tartozott hozzá, amelyre szintén ráfért némi munka.

A három kis hálószoba, két aprócska fürdő azt jelentette, hogy befogadhatott egy lakótársat, hogy ellensúlyozza a jelzáloghitelt, és segítsen fizetni azt a munkát.

És két munkahelyen dolgozott. Heti öt-hat este pultos volt egy szomszédos bárban, a Next Round nevű vidám helyen. Tekintettel arra, hogy háztulajdonos lett, másodállást vállalt irodavezetőként egy családi tulajdonban lévő építőipari cégnél.

A helyi kertészeti központban találkozott a lakótársával, miközben az alapozó növényeken töprengett. Nina Ramos az üvegházakban dolgozott, és értette a dolgát. A kertben, amely segítségre szorult, az ügyes kezű Nina a fejtörést örömmé változtatta, és azon az első virágzó tavaszon, amelyet Morgan a saját házában töltött, Nina is beköltözött.

Élvezték egymás társaságát, és tudták, mikor kell a másiknak nyugalmat és teret biztosítani.

Huszonöt évesen Morgan elérte első álmát, és számításai szerint a harmincadik születésnapja előtt eléri a kettes számú célt.

Egyetlen fényűzése a keskeny kocsifelhajtón állt. Néhány évbe telik majd, mire a Priust kifizeti, de az autó megbízhatóan és gazdaságosan juttatja el a munkába és vissza.

Jó időben kerékpárral járt a munkahelyére, de ha autóra lesz szüksége, akkor már az is rendelkezésre áll. Nina a Priust Morgan részcéljának nevezte.

A Newberry Street-i kis ház szép udvarral, friss fehér festéssel és egy új bejárati ajtóval büszkélkedhetett, amelyet Morgan vidám halványkékre festett.

Főnöke a Greenwald’s Buildersnél segített neki felújítani a régi parkettát, önköltségi áron adta a festéket, és végig­vezette a javítások és karbantartások mikéntjén.

Morgan elültette azokat a gyökereket, és érezte, hogy kivirágzik.

Mosolygott, látva a nárciszok fényes trombitáját az újonnan kikövezett járda mentén. Március vége változékony időjárást hozott, de a tavasz minden kedves jelét is. Ninával az előző ősszel somfát ültettek az előkertbe, és látta, hogy a rügyek ki akarnak pattanni.

Hamarosan, gondolta, miközben a biciklijét a kerékpártartó állványhoz gurította és lelakatolta.

Jó környék, de nem látta értelmét bárkit is megkísérteni.

Kinyitotta az ajtót, és mivel Nina nem túl megbízható autója a járdaszegélyen állt, bekiáltott.

– Én vagyok az, és késésben. – Átment a nappalin, és mint mindig, most is arra gondolt, mennyivel nyitottabb lesz, ha kiveszi a konyhát elzáró falat. A pénzt már elkülönítette rá, így talán ősszel megcsinálja. Talán még karácsony előtt. Talán.

– Én nem vagyok késésben – kiáltott vissza Nina. – És randim van!

Ninának mindig randija volt. De végül is, gondolta Morgan, gyönyörű és életvidám, és csak egy munkahelye van.

Megállt a nyitott hálószobaajtóban.

Több – nyilvánvalóan elvetett – ruha hevert az ágyon, miközben Nina egy sokadikban illegette magát az egész alakos tükör előtt. Hollófekete haja egy vörös ruha hátára omlott, amely apró testének minden domborulatát körül­ölelte. Sötét szeme csillogott, ahogy a tükörben találkozott Morganével.

– Mit gondolsz?

– Gyakran azt, hogy gyűlöllek. Oké, hová mész, és kivel?

– Sam elvisz a Fresco’sba vacsorázni.

– Flancos! Igen, a vörös gyilkos cucc.

Amit egy kicsit irigyelt is. Az egyetlen igazi csalódást a lakótársak között az okozta, hogy Morgan nyúlánk, karcsú testalkatával és Nina kicsi, gömbölyded alkatával nem cserélhettek ruhát.

– Hajrá. Lassan három hete kizárólag ezzel a dögös Sammel randizol, nem?

– Majdnem négy. – Nina pördült egyet. –Szóval…

– Nagyon csendes leszek, ha hazaérek.

– Komolyan kedvelem őt, Morgan.

– Én is.

– Nem, úgy értem, tényleg.

– Ó! – Morgan félrehajtott fejjel tanulmányozta a barátnőjét. – Azt már tudom, hogy komolyan kedvel, és még annál is jobban, ha rólad van szó. Messziről lerí róla. Ha te is arrafelé tartasz, teljes baráti jóváhagyásomat bírod.

Miután Nina hátrarázta gyönyörű haját, álmodozón felsóhajtott.

– Eléggé biztos vagyok benne, hogy máris arrafelé tartok.

– Teljes jóváhagyás. Át kell öltöznöm a munkához.

– Munkából munkába. El kell pakolnom ezt az egészet, és ki kell takarítanom ezt a szobát. Nem szeretném, ha Sam azt hinné, hogy trehány vagyok.

– Nem vagy trehány.

Kaotikus, gondolta Morgan, de Nina a káoszt a saját terében tartotta.

Ellentétben Nina vidám káoszával, levendulaszínű falaival, szépítőszereivel, hajápoló termékeivel és isten tudja, még mivel telezsúfolt pipereasztalával, Morgan tere visszafogott volt.

A harmadik, szekrényméretű hálószobát irodaként használta, így ez volt a menedékhely. Szolid kék falak, néhány művészeti alkotás, amelyeket egy baltimore-i utcai művésztől vásárolt, a fehér paplan és párnák, egy kicsi, de kényelmes olvasószék.

Levette az irodavezetőt: szürke nadrág, fehér ing, tengerészkék blézer, és átvedlett csapossá: fekete nadrág, fekete ing. A fürdőszobában kihúzta a fiókot, ahol a könnyű választás érdekében rendezetten tartotta a sminkjét. És nappalról éjszakára váltott.

Szőke hajának rövid, szögletes vágása mindkét munkakörben jól bevált, de a csapos a szeménél drámaibb hatásra törekedett, az ajkát erősebben húzta ki.

Több éves gyakorlatának köszönhetően húsz percen belül befejezte az átváltozást.

Mivel a Fresco’sban nem fog finomakat enni, a konyhába rohant, és kivett egy joghurtot a hűtőből. Állva evett, közben elképzelte, hogy eltűnt a fal, lelki szemei előtt látta az új szekrényajtókat és fémszerelvényeket, néhány nyitott polc, néhány…

– Amiga mia, ételt kell enned.

– A joghurt étel.

Nina, aki közben felvett egy köntöst, csípőre tette a kezét.

– Valami olyat, amihez kés és villa kell, valamint rágás. Természetes adottságod a nyúlánk, karcsú testalkatod… te ribanc, de ha nem eszel, sovány és gebe leszel. Komolyan, egyikünknek meg kell tanulnia főzni. – Felemelte korallpiros körömben végződő ujját, és Morganre mutatott vele. – Rád szavazok.

– Persze, majd beillesztem a szabadidőmbe. Különben is, neked van olyan anyád, aki úgy főz, mint egy istennő.

– Velem jössz a vasárnapi vacsorára. Ne mondd, hogy munkád van… a táblázataid vagy bármi más. Tudod, hogy anyu és apu is szeret. És ott lesz a bátyám, Rick is.

Egyik kezében a joghurttal, a másikban a kanállal Morgan úgy hadonászott, mintha táblát törölne le.

– Nem járok a bátyáddal, bármilyen aranyos is. Az az út az őrületbe vezet. Nem veszítelek el szobatársként, csak mert a bátyáddal randizunk, szexelünk, szakítunk.

Nina egy aranykarikát tartott az egyik füléhez, egy három karikából álló csüngőt a másikhoz.

– Melyik?

Morgan a csüngőkre mutatott.

– Flancosabb.

– Jó. És talán randizni fogsz Rickkel, szexelni fogsz vele, és beleszeretsz.

– Nincs rá időm. Adj két évet, talán hármat, és akkor lesz.

– Én is szeretem a szervezettséget, de nem a szerelemben. Elterelted a figyelmemet. Enned kell.

– Bekapok valamit a bárban.

– Vacsora vasárnap – erősködött Nina, amikor Morgan kidobta a joghurtos dobozt, elöblítette a kanalat. – Szólok anyunak, hogy jössz, és ha egyszer szóltam anyunak, akkor nincs visszaút.

– Szívesen elmennék, komolyan mondom. Hadd éljem túl ezt a hetet. Rohadtul elfoglaltak vagyunk most a Green­wald’snál. A tavasz mindenkit átalakításra, festésre vagy teraszépítésre sarkall. – Felkapta a táskáját, és már ment is. – Érezd jól magad ma este.

– Arra akár fogadhatsz is. Felhívom anyut, mielőtt felöltöm a gyönyörű arcomat.

– Te mindig a gyönyörű arcodat viseled.

Morgan a kocsihoz kocogott. Örülve, hogy máris megtakarított valamennyi időt, autójával megtette a városközpontig vezető nyolc és fél kilométert.

A helyiek által Market Mile-nak, piacmérföldnek nevezett út (amely valójában több mint másfél mérföld volt) mentén lévő üzletek egy órán belül bezárnak. Az éttermek és kávézók azonban éjszakába nyúlóan kivilágítva és nyüzsgésben tartják a Market Streetet.

A legtöbb rózsaszínűre vagy fehérre festett téglaépület utcafrontján kisboltok sorakoztak, és felettük lakások voltak. A Next Round sem volt kivétel, de inkább olyan törzsvendégeknek vagy alkalmazottaknak adta ki a helyiséget, akiknek nem okozott gondot, hogy bár fölött laknak.

Morgan letért a Marketről, és a bár mögött lévő parkoló felé kanyarodott. Lezárta kocsiját, a kavicsos úton a hátsó konyhaajtóhoz sietett, és belépett a hőségbe és a zajba.

A Round hamburgereket, párolt zöldségeket, nachost kínált sült krumplival, hagymakarikával, savanyúsággal és háromféle szárnyassal.

Amikor majd megnyitja a saját bárját, Morgannek szándékában állt további, remélhetőleg meglepő bárételekkel bővíteni a választékot.

De talán előbb meg kellene tanulnia főzni, mert sohasem lehet tudni, mikor kell beugrania.

– Szia, Frankie – köszönt a grillsütőnél dolgozó nőnek, miközben a kabátját egy fogasra akasztotta. – Hogy megy a bolt?

– Elég jól. – Frankie, tintafekete haján fehér sapkával, megfordította a három kövér hamburgert. – Roddy és a fivérei esznek valamit a dartsversenyük előtt. Örülj, hogy nem voltál a happy hour alatt. El voltunk havazva.

– Szeretem, ha el vagyunk havazva.

Köszönt a két szakácsnak, a tizenéves mosogatónak és a pincérnőnek, aki azért jött, hogy kivigye a megrendelt nachost.

Bár még volt tíz perce a műszakjáig, átsétált az ajtón, és belépett a bárba.

Másfajta zaj, gondolta. Nem a grillen sülő hús sistergése, a kések csattogása, az edények zörgése. Itt emberi hangok töltötték be a hosszú fekete bárpulttal büszkélkedő, asztalokkal és bokszokkal teli teret. A zenegépből zene szólt, de nem elég hangosan ahhoz, hogy elnyomja a beszélgetés moraját.

Meglátta Roddyt és a testvéreit – törzsvendégek – a szokásos bokszuknál, a dartstábla közelében, sört iszogatva és mogyorót rágcsálva. Roddynak és Mike fivérének Coors, gondolta, és Ted tesónak Heineken. Ha az apjuk csatlakozik hozzájuk, csapolt sört rendel… whiskey-vel.

A pult mögötti átjárón ment, ahol a csaposok dolgoztak.

Leváltotta Wayne-t, aki éppen egy szelet lime-ot tett egy üveg Coronához.

– Van egy kis szusszanásunk – mondta a férfi szélesen rámosolyogva. – A fickó a bárpult végén felíratja. Már a második vodka-tonikjánál tart, szóval tartsd rajta a szemed.

Felszolgálta a Coronát egy másik vendégnek a pultnál, váltottak néhány szót, mielőtt visszament Morganhez.

– Randira vár… Match.com. Első találka. A nő késik, a férfi ideges.

Aranyos, gondolta Morgan, a kocka fajtából. Fogadni mert volna, hogy a férfinak egy komplett játékrendszer van a nappalijában.

– Vettem.

– Akkor én most lelépek. Jó szórakozást.

Mint mindig, Morgan most is ellenőrizte a készleteit – a jeget, a lime-ot és citromot, az olajbogyót, a cseresznyét. Kitöltött néhány rendelést az asztalok számára, és indult volna a Coronához, amikor észrevette, hogy egy harminc év körüli nő lép be, és aggódva körülnéz, majd a pultnál ülő férfihoz megy.

– Dave? Tandy vagyok. Ne haragudj, hogy egy kicsit késtem.

A férfi arca rögtön felderült.

– Ó, semmi gond. Örülök, hogy megismerhetlek. Szeretnél asztalhoz ülni?

– Jó így. Jó így? – A nő felült a férfi melletti székre.

Morgan feléjük húzódott a pult mögött, miközben azok aggódó és reménykedő kifejezéssel egymásra mosolyogtak.

– Üdvözlöm önöket. Mivel szolgálhatok ma este?

– Ó, ööö. Kaphatnék egy pohár Chardonnay-t?