XVII A randevú a Hotel Pierre-ben igazán hangulatosra sikerült. Lehet, hogy a zene tette azzá. Egy kezdődő flört, zenekísérettel, mindig jobban indul. Tánc is volt, Ronald erre nem is számított. Zizi persze tudta, ezért akart itt találkozni. Pontos haditervéhez a tánc szorosan hozzátartozott. Ezen a délutánon be akarta vetni összes fegyverét. Kacérsága teljes skáláját végigjátszotta. Ezúttal könnyű dolga volt, mert a férfi tetszett neki. Rettenetesen, tetszett. Annyira, hogy szinte megdöbbent tőle. Legszívesebben már ma elhívta volna magához. De ez persze olyan taktikai hiba lett volna, amivel könnyen elronthat mindent. Ronald különben sem tett még semmiféle célzást arra, hogy töltsék együtt az estét is. Mikor Zizi előállt azzal, hogy estére még egy parti meghívása van, egy szóval se

