Napokig nem mentem a le kis menedékembe. Bármennyire is rossz volt az éjszaka, bármennyire is szenvedtem a házban, a szobám magányában maradtam. Azt akartam, hogy elmenjen, hogy elfelejtsen, bár minden porcikám arra vágyott, hogy itt legyen mellettem. Ha egymásnak rendelt minket a sors, úgyis egymásra fogunk találni. De ebben a pillanatban sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy együtt legyünk.
Legszívesebben még az iskolát is lemondtam volna, de féltem, hogy apáméknak feltűnik. Igazán nem akartam, hogy téma legyen az éjszaki kimaradásom. Örültem, hogy nem hozták szóba eddig.
Ez volt az ötödik szörnyű éjszaka egyedül. Ez volt az ötödik reggel, és ma reggel már nem jött el. Minden reggel leült a fa tövébe, és várakozott egészen nyolc óráig. Ma reggel már nem. Hagytam, hogy egy kó
