– Nézze – fordult felém –, én csak tettem egy próbát, hogy teszteljem a kubaiak legendás nyitottságát.
– Ennek köszönheti, hogy egyáltalán itt vagyok – válaszoltam fagyosan.
Amire csak némán bólogatott, rázogatta fiatal kora ellenére gyér fürtjeit, majd letett közénk a padra egy felvételre állított diktafont. Rosszul indítottunk, s ebben én is ludas vagyok. De… magára vessen, mert belekényszerített egy fordított szereposztásba. Miközben bugyuta módon oldani próbálta a feszültséget, számomra egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a prekoncepciója szerint én csak egy gonosz külföldi vagyok, aki épp most árusítja ki a magyar nép rejtett kincseit. Belekényszerített a rám egyáltalán nem jellemző sündisznóállásba.
– Azt hallottam – kezdte –, hogy a kubaiak természetüknél fogva közvetlenek, barátságos
