Lara hétfője elég nehezen indult. Mivel megszokta, hogy Eliza kopogó léptei úgyis felkeltik, ha átaludná az ébresztőjét, aznap reggel riadtan tért magához húsz perccel azelőtt, hogy meg kellett jelennie az első óráján. Eliza még mindig Cambridge-ben volt, ahova egy apák napi hétvégére utazott, és csak este készült hazatérni. A ház képtelenül csendes volt nélküle.
Nagyon úgy tűnt, Eliza remekül mulat – egy gasztrokocsmában foglalt asztalt Bennek és magának vasárnapra meglepetésül, az apja pedig egy nappal korábban elvitte a három húgához, hogy megismerkedhessenek, és a nagynénik állítólag körberajongták a lányt („Nénikéim vannak, ez olyan fura!” – nevetgélt Eliza előző este a telefonban). Ez mind jó dolog, mondogatta magának Lara. Jó Elizának. Még akkor is, ha a lánya soha nem csinált semm
