A stop gombot lenyomva megállítottam a lejátszást, és Tommyra néztem az iroda túloldalán. Ebben a helyiségben volt a legjobb hangszigetelés a házon belül, mert nagyi a legkisebb zajt is utálta, miközben az ingatlanbefektetéseket intézte és a számlákat nyálazta.
Tommy felpillantott az összekulcsolt keze mögül.
Emlékeztem az érzésre. Most éppen úgy érezte magát, mint Matt Damon a Mentőexpedícióban, amikor az űrbe katapultál.
– Tom…
A barátnőm felállt, megdörzsölte a száját, és bólintott.
– A vámpírok léteznek. A vissimók léteznek. Vérkényszer alatt állsz. – Elhallgatott, és rám emelte a tekintetét. – Még mindig nem tudsz beszélni erről az egészről. Így sem, hogy már tudom?
Megérte volna a határaimat feszegetni és azt kockáztatni, hogy azzal esetleg riadóztatom Kyrost? A Sundulus vámpír
