55.Max Ringe savanyú arccal figyelte, ahogy Teleki Pál távozik a bazilikából, majd a nyomában kilép Debrődy főfelügyelő is. A detektív alaposan végigmérte a németet, akiről ő egyelőre úgy tudta, katonai elhárító. Nem volt kétséges, mit jelent a pillantása: látlak, jóbarát. Ringe arra számított, hogy a főfelügyelő ismét odamegy hozzá, ehelyett beült a csillogó fekete Opeljébe, és a miniszterelnök autója után hajtott. A német úgy érezte, most nem szabad a nyomába erednie. Az órájára nézett. Délelőtt tíz múlt pár perccel. A repülőgép Schultz tájékoztatása szerint hajnali kettőkor indul. Még maradt tizenhat órája, hogy bevégezze a küldetést. Illetve, ha idejében ki akar érni a reptérre, akkor tizenöt. Hajnali egyig be kell tehát fejeznie a feladatot, bepattanni a DKW-ba, és kiszáguldani Mát

