TIZENHATODIK FEJEZETMax
Csak néztem Addisont, és azon tűnődtem, vajon látja-e, hogy majd kiugrik a szívem a mellkasomból. De ha látta is, nem adta semmi jelét, túlságosan elterelte a figyelmét minden más, amit nyújthattam neki.
Nem vette le rólam a szemét, csak megnyalta az ajkát, és bólintott, mintha megállapodásra jutott volna magával. Aztán lassan térdre hullott előttem, és a kezébe vett.
– Ah, basszus, ne! – nyögtem, bár gyűlöltem magam, amiért megállítom őt.
Elkerekedett a szeme a döbbenettől.
– Mi? Valami rosszat csináltam?
– Egyáltalán nem. Istenem, ez annyira rendben van. De látni akarlak. – Elhúztam magamról a kezét, és segítettem neki felállni. – Minden porcikádat.
Lassan, gyengéden átbújtattam a ruhán a fejét, és hagytam, hogy lehulljon mellém a padlóra. Addison egyszerű,
