TIZENKILENCEDIK FEJEZETMax
A szakácskönyvre meredtem, és felnyögtem.
– Szerencsétlen… – motyogtam magam elé.
Nem elég, hogy elfelejtettem hozzáadni a vajat, de ráadásul öt evőkanál lisztet kevertem bele öt teáskanálnyi helyett. Felvettem a tálat, és a szemétbe borítottam a tartalmát. Harmincpercnyi méricskélés és kevergetés ment a kukába.
– Szeje – motyogta Dylan, aki próbált felvenni egy kósza Cheero-darabot a tálcájáról.
Felnyögtem, és lehajoltam, hogy a szemébe nézhessek.
– Kérlek, tegyél apucinak egy szívességet, és ne áruld el Addisonnak, kitől tanultad ezt, rendben, kicsim?
Felragyogott a szeme, és felnevetett.
– Assin?
Hevesen zakatolt a szívem, és megcsiklandoztam az állát.
– Addisont mondtál? Mondd újra: Addison.
– Assin – kuncogta vidáman.
Rendben, lehet, hogy elszúrt
