Az éjszaka fénye

Első fejezet Az éjszaka fénye

ELSŐ FEJEZET

Az éjszaka fényeAz emberek nem tudják, mire vágynak, amíg meg nem mutatjuk nekik.

Steve Jobs

1888. május 11.

AZON A NAPON, amikor először találkozott Thomas Edisonnal, Paul végignézte, ahogy egy férfi elevenen elég a Broadway felett.

Az áldozatbemutatásra péntek délelőtt került sor. Pault, amint kilépett az irodája épületéből a zsúfolt utcára, magával sodorta az ebédjére siető nyüzsgő tömeg. Impozáns megjelenésével, százkilencvenöt centi magasságával, széles vállaival, simára borotvált arcával, a hivatalban dolgozó New York-i ifjaktól elvárt fekete öltönyével és hosszú nyakkendőjével kiemelkedett a járókelők tömegéből. Haja, amelyet tökéletes precizitással választott el középen, már kissé ritkulni kezdett a homloka felett. Idősebbnek tűnt huszonhat événél.

Paul csatlakozott a Broadwayen hömpölygő tömeghez, amikor felfigyelt egy fiatal férfira, aki Western Unionos egyenruhában ácsorgott egy létrán. A férfi az elektromos vezetékeket babrálta. A vastag fekete kábelek, amelyek mostanában kezdték átszelni az eget a város felett, cikcakkban keresztezték a régebbi, vékonyabb távíróvezetékeket, amelyek a viharos tavaszi szélben egymásba gabalyodtak. A Western Union embere ezeket próbálta kibogozni. Úgy festett, akár egy kisgyermek, akinek hatalmas cipőfűzőkkel gyűlt meg a baja.

Paul gondolatai a kávé körül forogtak. Még újnak számított New York pénzügyi negyedében, ahogy a Broadway 346. szám alatti épület harmadik emeletén található ügyvédi irodában is. Még nem döntötte el, hogy melyik környékbeli kávéházat részesíti előnyben. Ott volt az a kávézó észak felé, a Walkeren. Meg az a lassabb kiszolgálású, de felkapottabb hely a Baxteren, kakas dísszel az ajtaján. Paul fáradt volt. A fuvallat gyengéden simogatta az arcát. Aznap először járt odakint, az éjszakát az irodájában töltötte.

Amikor megpillantotta az első szikrát, még nem fogta fel azonnal, hogy mi történik. A szerelő megragadta az egyik vezetéket, és megrántotta. Paul pukkanást hallott, egyetlen különös, gyors pukkanást, amibe beleborzongott. Később úgy emlékezett, mintha a hangot egy villanás is kísérte volna, igaz, akkor még ő maga sem volt biztos abban, mi volt az. A szerelő kinyújtotta szabad kezét, hogy segítségképpen elkaphasson vele egy másik vezetéket. Ezzel a mozdulattal, ahogy Paul később megértette, a férfi a legnagyobb hibát követte el. Összekapcsolta a két vezetéket, és élő áramvezetékké vált.

A következő pillanatban a szerelő mindkét karja rázkódni kezdett, melyet narancssárga szikrák kísértek.

Legalább kétszázan lehettek aznap délelőtt az utcán, és mind egyszerre pillantottak fel a férfira; a széles karimájú cilinderben parádézó üzletemberek, a tőzsdei kereskedők segédei, akik titkos üzeneteket szorongatva loholtak a Wall Streetre, a titkárnők zöldeskék szoknyájukban és hozzáillő blézerükben, a szendvicsre vadászó könyvelők, a Washington térről idelátogató, Douche-t viselő finom úri hölgyek, a potyaebédet leső helyi politikusok és a göröngyös macskaköveken vastag kerekű konflisokat húzó lovak. A Broadway ütőérként lüktetett Manhattan alsó részén. Olyan mesés vagyonok születtek a környék utcáin, amelyekhez az egész világon semmi sem volt fogható. Paul a reggeli lapban olvasta, hogy John Jacob Astor hivatalosan is gazdagabb lett az angol királynőnél.

Minden szempár az égre szegeződött. A férfi szájából kék színű láng tört elő, amely meggyújtotta a haját. A ruhái is azonnal elégtek. A férfi előrebukott, karjai azonban még mindig körbefonták a vezetékeket. Lábai ernyedten lógtak a létra előtt. Teste olyannak tűnt ebben a pózban, mint a keresztre feszített Jézusé. A kék színű láng leolvasztotta a bőrt is a csontjairól.

Eddig még senki sem sikoltott. Paul továbbra sem volt bizonyos abban, mi is történik körülötte. Látott már erőszakot, elvégre egy farmon nőtt fel Tennesseeben. A halál, a haldoklás hétköznapi látványnak számított a Cumberland folyó mentén. Ám ehhez foghatót még soha nem tapasztalt.

Másodpercek múltán a férfi vére a fiatal újságárus fiúkra kezdett ömleni, és ekkor kitört a pánik. Az emberek egymást taposva menekültek a helyszínről. A férfiak összeütköztek a hölgyekkel. Az újságárus fiúk átvágtak a tömegen, és vissza sem nézve, fejvesztve menekültek, miközben igyekeztek kirázni a hajukból a férfi égett húsát.

A lovak is megijedtek, és patáikkal halálra rémült gazdáik arcához rúgtak. Paul egészen addig kővé dermedve állt, míg észre nem vette, hogy az egyik újságárus fiú a fiáker kerekei alá esett. A fogat első lovai lerázták magukról a gyeplőt, és megindultak, egyre közelebb húzva a kerekeket a fiú mellkasához. Paul gondolkodás nélkül odaugrott a fiúhoz, és a vállánál fogva megragadta, majd elrántotta a lovak elől.

Paul a zakója ujjával letörölte a piszkot és a vért a gyerek arcáról. Ám mielőtt még szemügyre vehette volna, hogy nem sérült-e meg, a fiú már bele is veszett a tömegbe.

Paul egy távírópóznának támaszkodva leült a járdára. Émelyegni kezdett. Zihálva vette a levegőt, próbált megnyugodni.

Csak tíz perc múltán hallotta meg a tűzoltók érkezését jelző csilingelést. Három ló vontatott egy víztartályt a rettenetes baleset helyszínére. Fél tucat, fekete gombos egyenruhát viselő tűzoltó nézett fel hitetlenkedve az égre. Egyikük ösztönösen a gőzzel működő tömlőért nyúlt, a többiek borzongva meredtek a férfira. Soha nem láttak még ehhez fogható tüzet. Ez az elektromosság műve volt. Márpedig az ember alkotta világosság szörnyű csodája éppolyan titokzatos és felfoghatatlan volt, akár egy ótestamentumi csapás.

Paul megbabonázva nézte végig, ahogy a tűzoltók remegő kézzel levágták a vezetékekről az elszenesedett testet. Háromnegyed óráig tartott a művelet, melynek minden másodpercét tudatosította magában, de nem az emlékezés miatt, hanem hogy elfelejthesse ezeket a képeket.

Paul ügyvéd volt. Rövid jogi pályafutása művelte ezt vele. Megnyugtatták a részletek. Halálos félelmeit csak az enciklopédikusan rendszerezett információk csillapíthatták.

Paul zseniálisan alkotott történeteket. Meséi tökéletesen adták vissza a valóságot. Az egymástól távol álló eseményekből is könnyen alkotott összefüggő történetet. A jelenetek, amelyeket Paul aznap reggel látott ‒ a rutinfeladat, egy óvatlan mozdulat, a vezetéket megragadó kéz, a zsúfolt utca, a kipattanó tűz, a véres gyerek, a holttestből csöpögő vér ‒, később majd koherens egésszé állnak össze. Sztorijának lesz eleje, közepe és vége. Egy csattanós konklúzióval ér majd véget, és azután eltűnik a felejtésben. Ez a megsemmisülés a varázsa minden történetnek. Ha egyszer Paul feleleveníti ennek a napnak az emlékét, akkor az már azt jelenti, hogy sikeresen feldolgozta az eseményeket. A gondosan felépített narratíva ugyanis megóvja az elméjét a borzalmas emléktől.

Paul tudta, hogy még egy valódi történet is csupán a képzelet műve. A minket körülvevő kaotikus világot értelemmel bíró világgá rendszerezzük. Kognitív gépezetünk az érzelmek búzaszemeit elválasztja az érzékelés ocsújától. A valódi világ telis-tele van történetekkel, melyek nagy részét figyelmen kívül hagyjuk egészen addig, amíg nincs okunk arra, hogy másként cselekedjünk. Minden történet technikai találmány, ami nem is áll olyan távol attól a felfedezéstől, ami azon a reggelen leolvasztotta a férfi bőrét a csontjairól. Egy jó történet éppen ilyen veszélyes lehet.

Paul ügyvédként olyan történeteket mesélt, melyek erkölcsi tanulsággal bírtak. Amelyekben csak bántalmazottak és bántalmazók, megrágalmazottak és rágalmazók, meglopottak és tolvajok léteztek. Fáradságot nem kímélve alkotta meg e karaktereket, és addig csiszolgatta őket, amíg a felperes igazához ‒ vagy éppen akit Paul védett ‒ kétség sem férhetett. A védőügyvéd feladata nem az igazság megállapítása, hanem egy olyan történet megalkotása, ahol a tényekből egyértelmű erkölcsi tanulság vonható le. Paul történetei megcáfolhatatlan képet ábrázoltak a világról. Majd miután a világ rendezetté vált, és az ügyfelei fizettek, a történetek semmivé lettek. A vakmerő bevezetést lebilincselő tárgyalás követte, hogy azután kielégítő befejezéssel érjen véget. Olykor talán egy-egy aprócska fordulatot is tartogatott még a történet, végül pedig… tovatűnt. Paul iktatta, rendszerezte, archiválta.

Nem kellett mást tennie, mint újra és újra felidéznie az eseményeket, amelyeknek ma szemtanúja volt. Az ismétlés hozta el számára a megváltást.

Csakhogy, mint később kiderült, a Broadway felett lángoló holttest csak a második legrémisztőbb dolog volt, amit Paul Cravath ezen a napon látott.

Késő éjszaka, amikor a titkárnője a yorkville-i lakásába távozott, és az iroda vezetői is már az Ötödik sugárúti háromszintes otthonukban pihentek, Paul képtelen volt hazaindulni az Ötvenedik utcai legénylakásába, ehelyett lázasan jegyzetelt Waterman töltőtollával. Egyszer csak megjelent egy fiú az irodája ajtajában. Táviratot hozott.

Azonnal keressen fel, állt a táviratban. Sok megbeszélnivalónk van, szigorúan négyszemközt.

A távirat T. Edisontól érkezett.