– Felvétel!
A duda szólt. Két összeütött fadarab csattant. Ida keze táncolni kezdett a billentyűkön, s valahol a háttérben megszólalt egy zongora. Ida dúdolni kezdett egy régi nótát. Majd a felvevőgép hátra kocsizott, s a színen döngő léptekkel piros huszárnadrágban, kék mentében megjelent egyik jó nevű, de zsidó ős emlékét az arcán viselő színészünk. Mikor a zongorához ért, karjait széttárta. Ida felugrott, s repeső örömmel omlott a keblére. Nagy igyekezettel csinálta mindezt, de mozdulatai olyan suták voltak, mintha lopott szoknyát viselt volna. Az ölelésnél bő szoknyáját messze hátrahagyta, úgy nyújtotta ki csókhoz a nyakát, mint egy liba, ha vizet iszik.
– Állj! – kiáltott most egy idegen hang a gép mellől. A segédrendező tört ki dühösen, akit Kardos Ervin eddig gondosan maga mögött
