HUSZONHARMADIK FEJEZETAmikor Adrian reggel Raylanhez bújva ébredt az ágy közepén, odakint lustán dobolt az eső. Az egyenletes kopogás olyan volt, mint a zene. A lágy, csendes, szürke fény mintha sodródott volna, mint egy fátyolfüggöny, amely csillog a nyitott ablakon át suttogó szellőben.
Egy másik napon talán komornak találta volna, csak párásnak és komornak. De most olyan romantikusnak tűnt, mintha egy középkori várban lennének.
Így hát szorosan a férfihoz simult, ajkával bejárta az arcát, a reggeli borostát… és érezte, hogy a férfi megkeményedik, miközben álmos, zöld szeme kinyílik.
– Jó reggelt – motyogta Adrian.
– Már most vannak lehetőségei.
– Valószínűségei – helyesbített a lány, és a férfi hajába markolva magához húzta a fejét egy csókra.
Akarta a forróságot, így hát megadta,
