HUSZONEGYEDIK FEJEZETAdrian a hét közepén olvasta fel a következő verset, órákkal Rachael érkezése előtt. A költő visszatért az egyetlen laphoz, az egyszerű fehér borítékhoz.
Postabélyegző: Omaha.
A verandán ülve olvasta, Sadie a lábánál ült, és figyelte.
– Jól vagyok. Ne aggódj.
A nyár közel, készülj utolsó évszakodra.
Nem várok már tovább, eljött a boldog óra:
Tiéd, enyém, kettőnk találkozása – rögtön.
Az életcélomat haláloddal betöltöm.
– Jól vagyok – mondta Adrian újra. – De bárki is csinálja ezt, sehol sincs a jóllét széles univerzumában. Tiéd, enyém, kettőnk találkozása. Miféle baromság ez?
Felpattant, hogy a verandán járkáljon, miközben egy kolibri repkedő ékszerként száguldott az etetőhöz, amelyet Adrian egy faágra akasztott.
– És az utolsó sor, mit jelent? Ha megöl engem
