Ártatlan arcot próbálok vágni.
– Erős paprikát – pislogok nagyokat. – Túl sok lett? Igyál rá egy kicsit – javaslom kedvesen, viszont akaratlanul megrándul a szám széle.
– Ezt inkább elkobzom – veszi magához a szószt, és az asztal másik oldalára teszi, hogy még véletlenül se érjem el. – Majdnem megöltél vele.
– Sajnos csak majdnem – sóhajtok fel, aztán fenyegetően felemelem a mutatóujjamat. – Tartsd a kezedet távol tőlem – sziszegem, utalva az előbbi kis mutatványára.
Iván félreteszi a pizzát, és elvesz egy másikat, ez alkalommal már egyedül. Én is hozzálátok az evéshez, bár hiába vagyok éhes, annyira feszélyezve érzem magam amiatt, hogy Pamela szünet nélkül bámul, hogy egy idő után azt veszem észre, amíg a többiek jóllakva dőlnek hátra, én még mindig azt az egy szeletet tologatom a tán
