Éva alig emlékezett később az első napokra, amiket a szanatóriumban töltött. Furcsa félálomban élt. Rémlátomások és hallucinációk gyötörték. Néha-néha halk ütemes kopogást hallott a folyosóról és ilyenkor azt hitte, hogy Tardy közeledik az ajtóhoz. Máskor úgy vélte, hogy Fábiánt látja a nyitott ajtóban… Ilyenkor hangos sikoltással ébredt fel álmából és riadtan, dobogó szívvel meredt a sötétbe. Az első napokban naponta többször kapott nyugtató injekciókat, Domokos professzortól vagy az ügyeletes orvostól.
Domokos professzor! Éva kínzó álmain úgy derengett át ez a komoly, markáns férfi, mint valami mozdulatlan fémálarc. Különös ázsiai nyugalom jellemezte az őszes hajú, pápaszemes embert, aki lankadatlan eréllyel vette fel újra és újra a harcot a beteg fantazmagóriáival. Európai hírű ideggyó
