Újabb hét telt el. Éva megszerette a szanatóriumi életet. Egészen más világba került, nyugodt és békés volt körülötte minden. Újságokat nem olvasott és látogatókat sem fogadott. Pedig most öröme lett volna a különféle hírekben, mert az újságok a fellépését sürgették. A mesterségesen támasztott vihar elült, és maradt a közönség vágyakozása kedvenc színésznője után.
Éva nem törődött a külvilággal, de annál inkább várta Domokos professzor mindennapi látogatását.
A professzor nem szerette a felesleges ceremóniát, sohasem vonult keleti kényúrhoz illő kísérettel végig a kórházon, mint egyes kollégáinál megszokott volt.
Rendszerint egyedül jött, leült az ágy szélére és hosszasan elbeszélgetett a beteggel.
– Mától kezdve megengedem, hogy látogatókat fogadjon – mondta egyik reggel Évának.
A fi
