VII. FEJEZET
A VAK EMBER VALLOMÁSA
A VAK EMBER VALLOMÁSAShelly ujja már rég a kis kerti kapu csengőgombján volt, de nem tudta magát rászánni, hogy csengessen. Félt ettől a találkozástól. Gondolataiba mélyedve nem is vette észre, hogy a kis kapu csendesen kinyílott. Fekete ruhájú, sápadt lány állt az ajtóban.
– Vártam önre, Shelly kapitány – szólalt meg váratlanul mögötte Peggy.
A kapitány hirtelen olyan zavarba jött, hogy még köszönni is elfelejtett. A lány kitalálta gondolatát.
– Nem kell félnie. Már nem tudok sírni.
Shelly pár szó mentséget dadogott, hogy nem is gondolt erre, de maga is érezte, hogy jobb, ha nem szól egy szót sem, és némán követte a lányt a házba.
– Tudom, hogy nem tehetett semmit szegény Jackért – mondta a lány, szomorúan lehajtva fejét. »– De mégis vártam, hogy
