Lon Sen vendéglőjében vidám volt a hajnal, a jazz zúgott, szinte őrjöngött. A szaxofonos arca kidagadt a nagy erőlködéstől, amint beleriogatott az artikulátlan muzsikába. A jazzharmonika vitte a melódiát, felszabadulva és vészesen. A dob mély hangon zúgott bele.
Néger énekesnő állt a pódiumon és mély érzéki hangja behízelegte magát a fülekbe. Az egész terem vele énekelt. Tele torokkal, ordítva…
Mortimer botladozott a teremben. Valahogyan be akart jutni a belső helyiségekbe. Az volt az érzése, hogy Jennyt ott benn tartják fogva. De mindig visszalökdöstek a négerek, meg a kínaiak. Dühösen ült le egy asztalhoz és inni kezdett. Valami köd ülte meg az agyát és felhő borult a szemére…
Donaldot pillantotta meg. Ránézett és ostoba arccal hajolt feléje.
– Csinálj zavart – mondta halkan s azzal
