Bittner őrnagyné azt sem tudta, hova legyen meglepetésében, mikor Ilse másnap reggel hat órakor felöltözve megjelent a konyhában.
– Nem vagyok kísértet! – mosolygott Ilse. – Hamar kérek egy csésze teát és rohanok az irodába! Sürgős dolgom van!
– Agyondolgozza magát, kedves! Tegnap is tíz óra után jött haza… És még telefonált is a bátyjával… Félálomban hallottam! – Bittner őrnagyné fejét csóválta. -–Belebetegszik ebbe a tempóba!
Miközben Bittnerné rosszallását fejezte ki, szaporán készítette a teát. Ilse kiitta, telefonon taxit rendelt, a szomszédos ház elé utasította, kedvesen elbúcsúzott a megrökönyödött őrnagynétól és lassan lement a lépcsőn… A kapuból óvatosan kilesett az utcára. Senkit se látott… De íme, most egyszerre feltűnik az utcasarkon egy férfi… Az ismeretlen lassú léptekkel
