HAZEL
Kuba, hónapokkal korábban
Egy rohadt börtönben tértem magamhoz! Az aprócska ablakból fény vágott át a sötétségen, és amikor szembesültem a körülményeimmel, azt kívántam, lennék inkább halott. Tényleg csak álom volt… Dario… és az, hogy megmentett. Keserűen felnevettem. Bolond, bolond elme! Csak játszott velem a képzeletem.
Ám ekkor kinyílt a távolban egy vasajtó és belépett rajta valaki. Az ágy széléről gyorsan felpattantam és az ablak alatti sarokban kuporodtam össze. Ráhajtottam a fejem a térdemre, hogy ne lássak, és reméltem, hogy engem sem vesznek észre.
– Hoztam ennivalót – hallottam egy nő hangját, aki spanyolul szólt hozzám. Nem reagáltam rá. Annyi erőm se volt, hogy elsírjam magam.
– Kinyitom az ajtót és leteszem az asztalra – mondta, majd hallottam a kulcsot elfordulni a
