V. FEJEZET
Az alkony csöndjét csak néha-néha törte meg egy fehér madár rikoltása. Magasan keringett a domb fölött, majd elkanyarodott a távoli erdő felé, és eltűnt a lemenő nap bíborkáprázatában. Az egész vidéket elárasztotta az a különös vöröses ragyogás, mely annyira jellemző az utahi naplementékre.
Janet a teraszon ült, és elgondolkozva nézte a mormon templom tornyát, mely vörös felkiáltójelként derengett át a lombok sűrűjén.
Teljes szélcsend volt, csak a sivatag felől hömpölygött lassan és feltartóztathatatlanul a felmelegedett légréteg. Ember és állat egyaránt eltikkadt a forróságtól. A domb bokrokkal borított lejtője fölött remegni kezdett a levegő. Az est mégsem hozott enyhülést. A meleg beszívta magát a földbe és a rezedavörös sziklákba, melyek helyenként csupaszon emelkedtek ki
