Aria
Nyitva van a bejárati ajtó, ami szokatlan.
Mezítláb a ragyogó nappali fény nyomába eredve a verandaajtóhoz megyek.
Már azelőtt megérzem a friss levegő illatát, a langymeleget, hogy kilépnék az ajtón. Dúsan nő a fű az előkertben, és bár már ősz van, kellemes az idő.
Még egyszer sem léptem ki a verandára. Egyetlen alkalommal sem azóta, hogy itt vagyok, és most az egész olyan valószínűtlennek tűnik, pedig tényleg ez történik. Amikor idehoztak, a kertet csupán az ablakok metszett üvegén át bámulhattam meg. Nem túl gyakran néztem ki ide. Túlságosan nagy fájdalommal járt a kinti világ bámulása.
Hátrapillantok, végig a folyosón, aztán kinézek a kertbe, de senkit sem látok. Legalábbis először. Kilépek a veranda sima palaburkolatára, és teszek még egy lépést kifelé.
Először Jase hangját
