Faith
Vakító napsugarak törtek át a régi, poros út fölé boruló, mohalepte ágak között. Ezerszer sétáltunk már a lombkorona boltozata alatt. Ez volt a mi titkos helyünk. A szent helyünk.
Ott állt tőlem alig másfél méternyire. Hatalmas kezei a szakadt farmerének zsebében. Gyönyörű arcára kiült a bűntudat.
– Nem érdekel, mit gondolnak mások – tört ki belőlem szinte könyörögve.
Azt akartam, hogy hallgasson meg. Hogy figyeljen rám. Hogy végre értsen meg.
– Nem érdekel, hogy bajban vagyunk! – folytattam. – Csakis az érdekel, hogy most itt állsz előttem.
Szomorúság költözött vonzó, férfias arcára.
Akárhányszor ránéztem, valami megmozdult bennem. A szerelem, amit iránta éreztem, erősebb és fontosabb volt bármi másnál. Az én kicsi világomban csak ő számított.
Ez az igazság. Ha rápillantotta
