Karola Reggel nehezen ébredt. Nem is ébredés volt ez, mert igazság szerint szinte kiszédült a nagy franciaágyból. Émelygett a gyomra, közérzete valahol a másnaposság és a felmosórongy között volt. Lezuhanyozott, majd nem sokkal később, amikor már kicsit jobban érezte magát, készített egy pirítóst és egy erős fekete teát, amit kávé helyett ivott, de csak néhány korty ment le a torkán, ami azután azonnal visszakívánkozott. Semmi könnyedség nem volt a futásában, talpa alatt dübörgött a járólap és a parketta, miközben az étkezőből a nappalin át a mosdóba futott. Öklendezett kicsit, de semmi nem jött vissza. A televíziót bekapcsolva huppant le a nappaliban álló szófára. Mandula formájú szemét lecsukva hallgatta a reggeli híreket. Várta, hogy a gyomra lenyugodjon, ezzel szép lassan majdnem vis

