Az eltéved golyó

3.

3.

Mike és Pauline csatlakoztak hozzájuk vacsorára.

Ibrahim imádja, amikor az egész banda együtt van. Együtt vannak, és küldetésük van. Joyce ragaszkodott hozzá, hogy Bethany Waites ügyével foglalkozzanak. Ibrahim pedig gyorsan rábólintott. Először is, mert az ügy érdekesnek tűnt. És mert máig nem oldotta meg senki. Legfőképpen azért, mert Ibrahim rajong Joyce új kutyájáért, Alanért, és aggódott, ha magára haragítja Joyce-t, nem engedi majd Alan közelébe.

– Kér egy csepp vörösbort, Mike? – kérdezi Ron, magasba emelve az üveget.

– Miféle?

– Ezt hogy érti?

– Milyen fajta bor?

Ron megvonja a vállát.

– Vörös. Nem tudom, milyen márka.

– Hát jó, éljünk veszélyesen, de csak most az egyszer! – vágja rá Mike, és hagyja, hogy Ron töltsön neki.

A csütörtöki nyomozóklub tagjai nagyon szerettek volna elbeszélgetni Mike Waghornnal Bethany Waites meggyilkolásáról. Feltételezik, hogy olyan információ birtokában van, ami nem szerepelt a hivatalos rendőrségi aktákban. Mike persze mit sem sejt erről. Csak élvezi az ingyenbort négy ártalmatlan nyugdíjas társaságában.

Ibrahim türelemmel kivárja, hogy feltehesse a gyilkossággal kapcsolatos kérdéseit, mert tudja, Joyce izgatott, hogy találkozhat Mike-kal, és előbb még fel akar neki tenni egy sor egyéb kérdést. Lejegyezte őket egy noteszbe, amit a kézitáskájába rejtett, arra az esetre, ha elfelejtené valamelyiket.

Egy pohár ismeretlen eredetű vörösbor hever Mike előtt az asztalon, és Joyce ettől kellően bátornak érzi magát ahhoz, hogy belekezdjen.

– Mondja csak, Mike, amikor felolvassa a híreket, az egész le van írva, vagy fogalmazhat a saját szavai szerint?

– Kiváló kérdés – állapítja meg Mike. – Maga nagyon jó megfigyelő, Joyce, és rátapintott a lényegre. Minden le van írva, de nem mindig tartom magam a megadott szöveghez.

– Nos, ezt a jogot igazán kiérdemelte ennyi év után – jegyzi meg Joyce, és Mike hevesen bólogat.

– Igaz, időről időre bajba is kerülök miatta – teszi hozzá Mike. – Pár éve még egy pártatlansági kurzuson is részt kellett vennem Thanetben.

– Mázlista – jegyzi meg Elizabeth.

Ibrahim észreveszi, hogy Joyce rásandít a kézitáskájában lapuló noteszre.

– Szokott valamilyen különleges ruhadarabot viselni hírolvasás közben? – kérdezi Joyce. – Különleges zoknit vagy valami ilyesmit?

– Nem. – Joyce kissé csalódottan veszi tudomásul Mike válaszát, majd újabb pillantást vet a jegyzetfüzetre.

– Mi van, ha adás közben vécére kell mennie?

– Az ég szerelmére, Joyce! – sóhajt fel Elizabeth.

– Az adás előtt szoktam vécére menni – válaszolja Mike.

Bármennyire jól szórakoznak, Ibrahim azon tűnődik, nem kellene-e rátérnie arra, amiért valójában megszervezték ezt a vacsorát.

– Szóval akkor, Mike, volna…

Joyce azonban a karjára teszi a kezét.

– Bocsáss meg, Ibrahim, csak még néhány dolog. Amber milyen?

– Ki az az Amber? – szólal meg Ron.

– Mike műsorvezetőtársa – feleli Joyce. – Most komolyan, Ron, kínos helyzetbe hozod magad.

– Szokásom – vágja rá Ron. Ezt egyenesen Pauline-nak szánja, aki Ibrahim véleménye szerint ügyet sem vetve az udvariasságra, direkt Ron mellett foglalt helyet az asztalnál. Általában Ibrahim szokott Ron mellett ülni. Na mindegy.

– Még csak három éve van a tévénél, de máris kezdem megkedvelni – folytatja Joyce.

– Nagyszerűen csinálja – jegyzi meg Mike. – Sokat jár edzeni, de akkor is fantasztikus.

– És nagyon szép a haja – teszi hozzá Joyce.

– Joyce, az alapján kellene megítélnie a hírolvasókat, milyen újságírók – korholja Mike. – Nem a külsejük alapján. Ez nagyon sok nehézséget okoz, különösen a női hírolvasóknak.

Joyce bólint, felhajt egy fél pohár fehérbort, majd újra bólint egyet.

– Értem az álláspontját, Mike. Én csak azt akartam mondani ezzel, hogy szerintem van olyan, hogy valaki egyszerre hatalmas tehetség és csodás a haja. Talán felszínes vagyok, de nekem mindkettő fontos. Jó példa erre Claudia Winkleman. Egyébként magának is csodás haja van.

– Én steaket kérek – fordul Mike a pincérhez, aki épp a rendelésüket veszi fel. – Véresen vagy közepesen átsütve, közelebb a véreshez. De ha úgy alakul, hogy inkább közepesen lesz átsütve, azt is túlélem.

– Jól tudom, Mike, maga buddhista? – Ibrahim az egész délelőttöt azzal töltötte, hogy a vendégük után kutakodott a neten.

– Bizony – feleli Mike. – Több mint harminc éve.

– Vagy úgy. Tudomásom szerint a buddhisták vegetáriánusok – jegyzi meg Ibrahim. – Megesküdtem volna rá.

– Az anglikán egyháznak is a híve vagyok – vágja rá a hírolvasó. – Szóval mindig tetszésem szerint választok. Ez a buddhizmus lényege.

– Vagy úgy – mondja erre Ibrahim.

Mike már a második pohár vörösboránál tart, és alig várja, hogy a többiek körülrajongják. Tökéletes.

– Meséljenek nekem erről a csütörtöki nyomozóklubról! – vált témát Mike.

– Nem verjük nagy dobra, de hetente egyszer négyesben összeülünk, hogy régi rendőrségi aktákat nézzünk át – kezd bele Ibrahim. – Hátha meg tudunk oldani egy olyan ügyet, amit a rendőrségnek annak idején nem sikerült.

– Milyen szórakoztató hobbi – bólogat a vendégük. – Régi gyilkossági ügyek után kutakodni. Gondolom, lefoglalja magukat. Szépen elketyegnek a jó öreg szürke agysejtek. Ron, ne rendeljünk még egy üveggel ebből a vörösből?

– Mostanában főleg új gyilkosságokkal foglalkoztunk – szólal meg Elizabeth.

A férfi elneveti magát. Nyilvánvalóan nem gondolja, hogy Elizabeth komolyan beszél. Talán így a legjobb. Nem szeretnék elijeszteni.

– Úgy látom, nincs ellenükre egy kis bajkeverés – jegyzi meg Mike.

– Én mindig is mágnesként vonzottam a bajt – szólal meg Ron.

Pauline újratölti Ron poharát.

– Hát akkor jól vigyázz, Ron, mert velem mindig csak a baj van.

Ibrahim a szeme sarkából látja, hogy Joyce erre lopva elmosolyodik. Elhatározza, mielőtt szép lassan Bethany Waitesre terelnék a szót, ő is kérdez valamit. Pauline felé fordul.

– Maga férjnél van, Pauline?

– Özvegy vagyok – feleli a nő.

– Bingó! – kiált fel Joyce. Ibrahim figyelmét nem kerüli el, mennyire elszédíti Joyce-t a bor és ennek a hírességnek a társasága.

– Mikor maradt magára? – kérdezi Pauline-tól Elizabeth.

– Hat hónappal ezelőtt.

– Hat hónap? Ó, az szinte semmi! – Joyce megpaskolja Pauline kezét. – Hat hónap után én még mindig plusz egy szelet kenyeret tettem a pirítóba.

Itt az idő? Vágjunk bele, gondolja Ibrahim. Ideje finoman témát váltani, hogy végre elkezdhessenek Bethany Waitesről beszélgetni. Óvatosan keringőznek majd egymással, a koreográfusmester Ibrahim vezényszavára. Az első lépést már gondosan eltervezte.

– Nos, Mike, azon tűnődtem, vajon…

– Mondok én maguknak valamit! – Mike ügyet sem vetve Ibrahimra, a borospoharával hadonászik. – Ha tényleg meg akarnak oldani egy gyilkosságot, adok egy tippet.

– Folytassa, Mike! – biztatja Joyce.

– Bethany Waites – böki ki a hírolvasó.

Mike benne van a buliban. A csütörtöki nyomozóklubnak senki sem tud ellenállni. Ibrahim nem először jegyzi meg magában, milyen gyakran sétálnak bele az emberek önként és dalolva a kelepcéjükbe.

Mike elmeséli nekik az ügyet, amit a rendőrségi aktából már ismernek. A nyomozóklub tagjai hevesen bólogatnak, eljátszva, mintha erről az egészről most hallanának először. A zseniális fiatal riporterről, Bethany Waitesről. A nagy sztoriról, egy áfacsalási ügyről, ami után nyomozott. És a haláláról, amire máig nincs magyarázat. A kocsija az éjszaka közepén a mélybe zuhant a Shakespeare-szikláról. Egyelőre semmi újat nem tudtak meg. Mike épp Bethany utolsó üzenetét mutatja nekik, amit a halála előtti éjjel küldött neki. Nem mondom eleget, de köszönöm neked. Valóban megható. De semmi olyat nem hallottak Mike-tól, amiről ne szereztek volna már tudomást. Ki tudja, talán az lesz a vacsora legnagyobb meglepetése, hogy Mike Waghorn az adás előtt szokott kimenni a vécére. Ibrahim úgy dönt, vállalja a kockázatot.

– Mi van azokkal az üzenetekkel, amelyeket a halála előtti hetekben küldött? Tapasztalt bármi szokatlant? Valamit, amit a rendőrség nem látott?

Mike visszapörgeti az üzeneteket, egyet-egyet kiemelve közülük.

– Mit szólnál egy korsó sörhöz? Láttad A becsület védelmében-t? Van itt egy üzenet arról a sztoriról, amin Bethany dolgozott, de még pár héttel korábbról. Kíváncsiak rá?

– Az ember sohasem tudhatja, mi válik hasznára. – Elizabeth tölt még egy pohárral a vörösborból a vendégüknek.

Mike felolvassa az üzenetet.

– Kapitány… Bethany hívott engem így.

– Így is hívott téged – jegyzi meg Pauline.

– Új infóhoz jutottam. Nem fogom elárulni, de abszolút dinamit. Egyre mélyebbre ások az ügyben.

Elizabeth bólint.

– És Bethany végül elárulta magának, milyen új információhoz jutott?

– Nem árulta el – válaszolja Mike. – Meg kell hagyni, egészen tisztességes ez a vörösbor.