Az eltéved golyó

7.

7.

Chris Hudson főfelügyelő egyedül vág keresztül a dermesztően hideg tengerparton a süvítő szélviharban. Egy langyos papírpoharat szorongat a kezében, amiben teára emlékeztető lötty van. Az előbb vette egy tengerparti kávézóban, ahol nem kapta meg a visszajárót, és még a személyzeti mosdót sem használhatta.

Chris jókedvét azonban semmi sem ronthatja el. Most az egyszer végre nagyon jól alakulnak a dolgai.

A helyszínelő kidugja a fejét a kiégett minibuszból, ami, mint egy rémisztő rák, a kavicsok és a hínár között hever.

– Egy pillanat.

Chris erre csak legyint, és komolyan is gondolja.

Miért ilyen boldog? A válasz egyszerre könnyű és bonyolult.

Chris szerelmes valakibe, és ez a valaki is szerelmes belé.

Egyszer biztosan pofára fog esni, de még nem történt meg. Hirtelen arcon csapja egy csipszeszacskó, ami a levegőben akrobatikázik. A szerelmet nem lehet legyőzni.

Mi van, ha Chris mégsem fog pofára esni? Lehetséges volna? Chris és Patrice. Patrice és Chris. Óvatosan kikerüli a minibusz körül szanaszét szóródott injekciós tűket. A heroinfüggők imádják a tengerpartot. Lehet, hogy Patrice-szel fog megöregedni? Sorozatokat néznek majd, és termelői piacokra járnak? Két kéz, két szív. Patrice kedvéért nemrég megnézte a West Side Storyt, és nem is volt olyan rossz, ha az ember túltette magát azon, hogy táncolnak és énekelnek benne. Lehetséges volna?

Chris Donna De Freitasra pillant, aki alig bír talpon maradni a széllel szemben, az arca alig látszik ki vízhatlan dzsekijének kapucnija alól. Donna Chris társa – hivatalosan még mindig a mentoráltja, de a kapcsolatuk nem egészen így működik –, emellett Patrice lánya. Chris már eddig is sokkal tartozik neki.

Donna is elég boldognak tűnik az időjárás ellenére. Hátat fordít a szélnek, és a kesztyűjét a fogaival leráncigálva válaszolni kezd a telefonján egy üzenetre, amit most kapott. Donnának tegnap este randija volt, és elég szemérmesen hallgat erről az ügyről. Chris nem tudja biztosan, miként alakult, de abból ítélve, hogy Donna idefelé jövet az A Whole New Worldöt dúdolta a kocsiban, vannak sejtései. Talán Patrice-nek sikerül kiderítenie, ki lehet a titokzatos férfi.

A minibusz, amiből csak egy deformálódott, megolvadt fémkeret maradt, szénfeketén rajzolódik ki a tenger és az ég szürkeségéből. Egy gyerekotthoné volt. Egyelőre még nem azonosították a sofőrülésen heverő hullát. Chris még soha nem tűnődött el azon, milyen gyönyörű is a tenger. Cipője talpával egy törött sörösüveg nyakára tapos. Még nagyobb erőre kap a szél, jeges tűkkel döfködve Chris arcát. Fenséges, ha az ember rászánja az időt, hogy odanézzen és magába szívja a látványt.

Chris ráadásul majdnem tíz kilót fogyott. Nemrég L-es pólót vett magának, a szokásos XL-es méretű helyett, arról nem is beszélve, hogy régen szégyenszemre néha kénytelen volt XXL-eset is venni. Most már lazacot és brokkolit eszik. Olyan gyakran eszik brokkolit, hogy már le tudja betűzni, anélkül, hogy megnézné, hogyan írják. Az idejét sem tudja, mikor evett utoljára Tobleronét.

Chris telefonja megrezzen. Nemcsak Donna kaphat rejtélyes üzeneteket. Chris megnézi, ki küldte, és látja, hogy Ibrahim. Ha Elizabeth küldte volna, az ember rögtön tudná, van oka az aggodalomra. Ibrahimnál ötven-ötven százalék az esélye. Ibrahim ezt írta:

Jó napot, Chris! Ibrahim vagyok. Remélem, ezt az üzenetet nem küldöm alkalmatlan pillanatban. Az ember soha nem ismerheti mások időbeosztását, különösképpen azokét, akik az igazságszolgáltatás berkeiben dolgoznak, javarészt rendszertelen beosztásban.

Az üzenet utáni pontok arra utalnak, hogy Ibrahim a folytatást fogalmazza. Chris kivárja. Hat hónapja még ez az egész nem létezett. Se Patrice, se Donna, se a csütörtöki nyomozóklub. Valójában velük kezdődött minden. Mintha valamiféle varázserővel bírna ez a négy ember. Igaz, nem is olyan régen halálra ítéltek két férfit a fairhaveni mólón, és elképesztően sok pénzt loptak el, de akkor is volt bennük valami varázslatos.

– Kinek írsz? – kérdezi Donnától, túlkiabálva a szelet. Egy próbát megér.

– Beyoncénak – kiáltja vissza Donna, és tovább pötyög.

Chris telefonja megrezzen. Megint Ibrahim az.

Kérem, bocsássa meg, ha amit kérni szándékozom, meghaladná barátságunk határait, de azon tűnődtem, vajon módjában állna-e utánanézni két régi aktának? Meggyőződésem, hogy érdekesnek találná őket, és őszintén remélem, hogy tudja, nem kérném erre, ha a helyzet, amelybe kerültünk, nem kényszerítene rá.

Újabb pontok utalnak a folytatásra.

Chris és Donna nemrég találkoztak a kenti rendőrfőnökkel, egy Andrew Everton nevű pasassal. Jó zsaru, kiáll az embereiért, de ha valaki túllépné a határt, azzal nem bánik kesztyűs kézzel. Szabadidejében regényeket ír álnéven. Saját maga jelenteti meg őket, csak a k****e-ön kaphatóak. Chris azt hallotta egy kollégájától, hogy abban van ma a nagy lóvé, de Andrew Everton még mindig egy régi Opel Vectrával jár, szóval a kollégájának talán még sincs igaza.

Andrew Everton közölte velük, hogy mindketten kitüntetést fognak kapni a kenti rendőrgálán. Annak elismeréseként, hogy elkapták Connie Johnsont. Jó, ha néha elismerik az embert. A rendőrfőnök irodáját büszke rendőrtisztek fotói díszítették. Mind hősök. Chris manapság már Donna és Patrice szemével tekint az efféle dolgokra, és feltűnik neki: csak férfiak láthatók a képeken, kivéve kettőt: az egyiken egy nő, a másikon meg egy kutya van. A rendőrkutyát is kitüntették. Chris észrevesz egy tengeri kagylóba gyűrt használt gumit. Az élet maga a csoda.

Újabb üzenet Ibrahimtól. Remélhetőleg végre a lényegre tér.

A két ügy, amelyekre az imént küldött üzenetemben utaltam, Bethany Waites halála és Heather Garbutt pere, akit bűnösnek ítéltek csalás vádjában. Mindkettő 2013-ban történt. Különösképpen kérdéses, hol tartózkodott Bethany Waites 22 óra 15 perc és hajnali 2 óra 47 perc között azon az éjszakán, amikor meggyilkolták. Akárcsak az, hogy ki tartózkodott vele a kocsijában. Hálás köszönettel fogadunk minden információt. A mielőbbi viszontlátásra, drága barátom! Adja át szívélyes üdvözletemet Patrice-nek, igazán derék asszonyra lelt a személyében. Tudja, a kapcsolatok titka sokszor az,…

Chris abbahagyja az olvasást. Mindkét esetre emlékszik, Bethany Waitesére és Heather Garbuttéra is. Nézzen utánuk? Még szép, hogy utánuk néz, micsoda kérdés. Egy nap még lapátra teszik a csütörtöki nyomozóklub miatt, sőt talán kinyiffan miattuk, de megéri a kockázatot. Chrisnek az az érzése, valaki az ő kedvéért varázsolta oda őket, hogy megmentse. A csütörtöki nyomozóklubnak köszönheti Donnát, Donnának Patrice-t, neki pedig a pirított tofut. És mind hatalmas boldogságot hoztak Chris életébe.

Donna Chrisre pillant.

– Miért vigyorogsz?

Mire Chris megvonja a vállát.

– Te miért vigyorogsz?

– Csak nem az anyám írogat neked?

– Azokat nem nyithatom meg nyilvánosan. Különben bevinne az erkölcsrendészet.

Donna Chrisre ölti a nyelvét.

– Ibrahim azt akarja, nézzünk utána egy ügynek.

– Ne is mondd! Valami Bethany nevű nő, aki lehajtott egy szikláról a kocsijával?

– Hát te meg honnan a fenéből…

Donna csak legyint erre.

Chris kibámul a tengerre, Donna pedig odasétál mellé. A szürke felhők gyászos feketévé változnak, csípős, sós permet csapódik az arcukba a tenger felől, amit felkorbácsolt a szél. Égett fém és műanyag szaga keveredik a rothadó hullaszaggal, belemarva Chris és Donna torkába. Két sirály vív hangos és dühödt csatát egymással egy műanyag szatyorért.

– Gyönyörű! – szólal meg Chris.

– Meseszép – helyesel Donna.