Dominique
Nyilvánvalóan a legszebb lakosztályt kaptam, a nappalim felér egy kilátóterasszal, amiért sorban állnának a turisták. Látom a mesésen kivilágított várnegyedet, a középkori Károly hidat, amelyen az esti órákban is hömpölyög a tömeg, és ha akarnám, azt is megszámolhatnám, hány istenverte hattyú úszkál a Moldvában. Mindez mit sem számít. És nem azért, mert a Fények városából érkeztem, aminél gyönyörűbbet egyetlen francia sem látott még. Nem. El kell ismernem, Prága egészen rendkívüli. Mégis, csupán egyetlen szó tölti ki a gondolataimat. Emese.
Emese. Sosem hallottam ennél varázslatosabb nevet és sosem láttam nála gyönyörűbb nőt. Ami pedig még meglepőbb, hogy nem emlékszem rá, hogy bárkit megkívántam volna annyira, mint őt. Azok az ártatlan szemek. Azok az érzéki ajkak. Az a termés
