CILLIAN
– Babát várunk!
Hunter a vacsoraasztalnál jelentette be.
Legszívesebben fertőtlenítővel töröltem volna le a vigyort a képéről.
Vagy az öklömmel.
Vagy egy golyóval.
Lélegezz, Kill! Lélegezz!
A felesége, Sailor a lapos hasát simogatta. Úgy általában annyira volt ő anyai, mint egy cukorkatanga, úgyhogy nem voltam teljesen biztos benne, hogy ez a két idióta képes lett volna életben tartani bármit, ami egy kicsit is bonyolultabb egy aranyhalnál.
– Nyolchetes. Még eléggé az elején járunk, de szerettük volna, ha tudjátok.
Az arcom meg sem rezzent, miközben az asztal alatt ropogtattam az ujjaimat.
Az időzítésük nem is lehetett volna rosszabb.
Anyám fülsüketítő visítással pattant fel a helyéről, és karjába vonta a boldog párt, miközben csókokkal, öleléssel és dicsérettel halmozta
