Mara
– Dilemma –
A csók, aminek meg sem szabadott volna történnie, édesebb volt, mint eddig bármelyik, mégis véget kellett vetnem neki.
– Ez nem helyes – suttogtam, mert hiába próbáltam elhúzódni, mágnesként vonzott magához. A homlokunkat összeérintve kapkodtuk a levegőt, mintha azzal, hogy az ajkunk szétvált, ritkult volna körülöttünk az oxigén.
– De igen – hallottam Konrád válaszát. Szégyenkezve fordítottam el a fejemet. Konrád az állam alá tette a mutatóujját, és leheletnyi könnyedséggel maga felé fordított. – Nézz rám, Mara!
Engedelmeskedtem, de nem azért, mert ő kérte, hanem mert minden egyes érzékszervem ezt akarta.
– Nem tettél semmi rosszat. Az, hogy megcsókoltuk egymást, elkerülhetetlen volt. Ugye tudod? – Bólintani szerettem volna, de inkább nem tettem. – Valamiért a sors ú
