Visszakérdezhetnék, hogy kivel, ám felesleges. Tudom, kire gondol.
Hanna.
Ha csak eszembe jut ez a név, megborzongok.
Hét év után újra láttam a nőt, akit pontosan hét éve kerülök. Talán ezt nevezik a sors fintorának. Boldogságot éreztem és megkönnyebbülést, mintha pusztán a jelenléte végre képes lenne betölteni azt az ürességet, amely a mellkasomban tátong már lassan hét éve. Ha őszinte akarok lenni, egyedül abban a pár hónapban éreztem tettvággyal telinek magam, amíg ő az életem része volt.
Természetesen csalódnom kellett benne.
Hirtelen nevethetnékem támad. Ugyan, ki gondolta volna a naiv és ártatlan Hannáról, hogy a végén ő fog átverni? Egy pillanatra megszólal a lelkiismeretem. Kihasználtad őt, te barom! Elhúzom a számat. Ez nem teljesen állja meg a helyét, mert kölcsönösen egymás
