– Rizs, bulgur…
– Legyen rizs. Mégse! Inkább rizibizi.
– Még valamit? – kérdezem türelemért fohászkodva.
– Van kukoricasalátájuk?
Ó, istenem!
A mellette ülő megtermett pasi mintha pontosan tudná, hogy ez eltart majd egy darabig, meggyötörten nyög fel.
– Imre…
– Mi az? Csak megkérdeztem van e kukoricasalátájuk – emeli fel védekezőn a hangját.
Bólintok.
– Van kukoricasalátánk.
– Nagyszerű. Látod, Hunor – fordul a szakállas férfihoz, aki kicsit sem próbálja meg elnyomni nemtetszését. – Ha nem kérdeztem volna meg, akkor most nem tudnék kukoricasalátát rendelni. Kérem, abból is hozzon egy adagot!
– Remélem, most már befejezted – dünnyögi a társa.
A szemüveges férfi kissé oldalra döntött fejjel bámulja tovább az étlapot. Sosem éreztem még ilyen kényelmetlenül magam a munkámban, akkor
