Amikor beállunk a parkolóhelyre a sorompón belül, két egyenruhás őr lép hozzám, és mielőtt még bármit is tudnék mondani a nagyapámnak, karon fognak, elveszik a táskámat, és barátságosan, de határozottan bekísérnek a tévé épületébe.
– Gyere velem! – kap el a bejáratnál, a kártyával működő beléptetőkapunál Noel, a csatorna fő-akármije. Főnöke, talán így helyes. – Nem találkozhatsz senkivel.
Hm. Ez az igény egybeesik a sajátommal, tehát azt se bánnám, ha kapnék egy üres öltözőt egy kanapéval, ahol kialhatnám magam. Esetleg még Arielt prezentálhatnák, de kamerák nélkül.
Szó nélkül követem Noelt a lifthez, meg sem hökkenek, hogy beszállnak velünk az őrök is, és őszintén, cseppet sem bánom, hogy nagyapám nem tart velünk. Amikor kiszállunk a liftből, mintha Sarolta hangját hallanám ki az egyik
