Mielőtt nyugovóra tértek volna a csontig ható hidegben a saját székletüktől összetapadt mocskos szalmán, Dénes örömmel konstatálta, hogy Alexandrosz is, Ignác is feszülten hallgatták a történetét. A másik három fickó kissé távolabb húzódott tőlük, s látszólag ügyet sem vetettek rájuk, ám feszült mozdulatlanságuk elárulta, hogy ők is hallgatják minden egyes szavát.
Kora hajnalban aztán iszonytató üvöltésre riadtak.
Valahonnan a közelből kélt, s visszhangja ott verdesett perceken át a cella falai között. Tán egy rabot kínoztak, tán valakit épp karóba húztak.
A sötét képű, forradásos ember rémülten talpra szökkent.
– Ezt nem lehet ép ésszel kibírni! Miért nem láttunk már senkit napok óta? Miért nem jönnek értünk?
– Addig örülj, amíg nem jönnek – jegyezte meg a görög. – Mert ha jönnek, ak
