REMI? GYERÜNK, HERCEGNŐ!
Remi istenit álmodott. Mason az ágyában volt, a nevét suttogta, lehelete végigfutott az arcán, ahogy közelebb húzta magához. Remi ujjai a szúrós borostájába, majd a hajába túrtak. Szinte érezte a férfi száját a sajátján.
– Remi!
A szeme hirtelen kipattant a nagyon is valóságos suttogás hallatára, majd hirtelen felült, és a mozdulat közben beleütközött Mason mellkasába.
– Mennünk kell – sziszegte maga elé Mason, és felsegítette Remit az ágyból.
Remi pánikolni kezdett. Felkapta a pulóverét a székről, és belebújt.
– Miért? A zaklatóról van szó? Itt van?
– Nem – suttogta Mason hangosan, miközben a szekrényében matatott, majd Remi szőrmés bokacsizmájával a kezében fordult meg. – Vedd fel ezeket! Kisurranunk.
– Kisurranunk? – hőkölt fel Remi, és belegyömöszölte l
