KÉRLEK, GYÓGYULJ MEG, zengett a mondat Remi fejében, miközben a kórház várótermében járkált, majd pedig felváltotta a Csak lélegezz! mondat a soha véget nem érő fájdalom körforgásában. A kórház személyzete nem mondott neki sem és Aidennek sem semmit, mivel nem a családtagjai voltak. Remi a legrosszabbtól tartott. Nagyon lassan telt az idő. Aiden folyton telefonált, amióta odaértek, felváltva beszélgetett Porterrel, és megpróbálta megnyugtatni Remit. Mintha lehetséges lett volna.
Befejezte a hívást, és ismét odalépett a húgához. Remi feltartotta a kezét.
– Ha még egyszer azt mondod, hogy üljek le, esküszöm, hogy megőrülök!
– Nem fogom. El akartam mondani, mit mondott Porter Carlról. – Remi szeme ismét könnybe lábadt.
– Képtelen vagyok… Megbíztam benne…
Aiden a karjába vonta.
– Mindann
