13.
Veszprém, börtön
A kinti világosság után idő kellett, amíg a kitágult pupillámon elégséges fény jutott a szemembe ahhoz, hogy lássak is valamit. Az átkísérő rendőr hatalmasat lökött rajtam, majdnem elestem. Félig vakon botorkáltam beljebb a rácsos ajtóhoz. Elektromos zizegés, majd csattanás hallatszott, és a rácsos ajtó kinyílt. Körbenéztem, ahogy egyre több minden rajzolódott ki előttem. A visszhangos folyosó plafonja boltíves volt, nem sima, és hatalmas darabokban hiányzott róla a vakolat. Látni lehetett a kisméretű téglákat és a közöttük helyenként hiányzó habarcsot. A falak valaha fehér színe mára már megkopott, a koszos festék mint beteg, hámló bőr pergett le a folyosó öreg járólapjaira. A sötétséget neon lámpatestek vibráló fénye tette némileg elviselhetővé, de a szag örökre az
