Phoenix
Mintha a mélybe húzna valami. Valami súlyos. Levegőt sem kapok tőle.
Tudom, hogy taposnom kéne a vizet, de nem teszem.
Azok után, amit apám – a férfi, akinek soha nem kellett volna az apámnak lennie – tett értem, nem hagyhatom, hogy ártsanak neki általam. Ezért ugrottam ki. És hiába süvölt levegőért a tüdőm, nem fogok harcolni az életemért.
Hagyom, hogy elnyeljen a mélység. Hogy megpecsételje a sorsomat.
Gyorsan jön a sötétség. A nyomában pedig, ami csak a halál lehet.
Fulladok. Fulladok.
Kezek nyúlnak utánam, és öklendezni kezdek. Kinyitom a szemem.
Mi a fene történt? Még homályos körülöttem a világ, de minden egyes lélegzetvétellel egyre élesebben kirajzolódik.
A hajón vagyok.
– Ne! – sikítok fel, és szabadulni próbálok. Nem hagyhatom, hogy bántsák apámat. – Ne!
– Sss!
