Phoenix
Minden egyes lépéssel egyre sűrűbbek körülöttünk a fák. Az ágak a bőrömnek csapódnak, a húsomba vágnak, de nem hagyom, hogy lelassítsanak. Nem számít, hogy felhasították a jobb karomat, és kiszivárog a vérem, tovább haladok. Nehogy már Alaric azt higgye, nem tudok lépést tartani vele!
Ahogy fújtatok és tartom a tempót, érzem a végtagjaimban a sajgó fájdalmat. Mintha már órák óta gyalogolnánk. Előttem megy, félrehajtja az útból a növényzetet, hogy ösvényt vágjon nekem. El sem tudom képzelni, hogy milyen kimerült lehet.
Mindenesetre nem látszik rajta.
Titkon arra számítottam, hogy nem is lakatlan ez a sziget, ám a kis kiruccanásunk végleg kiábrándított.
– Meg akarsz pihenni egy kicsit? – kérdi Alaric.
– Nem. Jól vagyok.
Francokat vagyok jól. Egyáltalán nem vagyok jól. Habár ez
