Hajnali fél háromkor Amar Krasniqi összehúzta magán a selyemből készült, gazdagon díszített házikabátját, amin az arany, a bordó, valamint a fekete dominált. A szőke, ájult, szeplős kislányt, akivel nemrég közösült, az ágyon hagyta a rokokó bútorokkal berendezett hálószobában, töltött egy kis konyakot a poharába, rágyújtott egy cigarettára és átsétált a dolgozószobába. Kortyolt egyet az italából, és megnyomta a telefonközpont gombját, ami a hatalmas, intarziás, kézzel faragott tölgyfa íróasztalán foglalt helyet.
– Hodzsa! Viheted. Add oda a fiúknak szórakozni.
Az éppen nála lévő kislánynál is fiatalabb gyerekeket azonban nem engedte át az embereinek, mert azok elképesztő pénzt hoztak a kuncsaftok által. Nem ronthatta az áru minőségét.
Választ sem várva elengedte a gombot, leült a hatalm
