A lőtér oktatótermében gyűltünk össze. Én érkeztem utolsónak. A többiek beszélgettek, vagy valami meccset néztek a tévében.
– Na végre, Hercegnő! Befutottál? Ki az a fasz, aki a saját akcióját lekési? – kérdezte Izmir röhögve.
– Dolgom volt – mondtam, és látványosan megszagoltam a középső ujjam a jobbomon.
– Oh, hogy az a magasságos Allah tegyen a kopaszok közé, hogy egy göthös kecske legyen az ágyasod életed végéig. Hát összetöröd a szívem? Milyen barát vagy te? – markolt a mellkasába teátrális mozdulattal a török.
– Na térjünk a tárgyra, Rómeó! – szúrtam oda foghegyről.
Ozan elővette a laptopját, én pedig az Inától kapott rajzokat, a török lefotózta, a gép pillanatok alatt digitalizálta, és felvitte arra az alaprajzra, amivel már rendelkeztünk. Nagyon sokat segített megtervezni a ra
