Jace
– TIZENNYOLC ÉVES KORÁBAN
Úgy csurgott a veríték Jace hátáról, mint víz a csapból. A pólója csurom izzadság volt az adrenalintól, a pórusaiból pedig áradt a szégyen. Steven megrángatta Jace hátizsákjának a pántjait, és egyúttal oda is húzta magához. Majd összeért az orruk hegye. A romlottság és a kapzsiság bűze teljesen betöltötte Jace orrát.
– Látod? Nem is volt olyan nehéz! – mondta Steven keményen és fenyegetőn. – Itt vedd fel! Átviszed a városon, és szólsz, ha leszállítottad az árut. Nincs ebben semmi…
Jace arca összerándult az undortól. Amit Steven a hátizsákjába tett, olyan nehéz volt, mintha legalább egy tonnát cipelt volna a vállán. Vagy az egész kibaszott világot.
– Nehéz? Hát, tudjuk, hogy te aztán mindig a könnyebbik utat választod. Semmi sem érdekel, csak a pénz, az i
