Faith
A régi csövek hangosan nyekeregtek, amikor elzártam a zuhanyt. Csend borult a párás fürdőre. Sűrű, üres csend.
Kidugtam a fejem a függöny mögül.
– Bailey? – kiáltottam.
Semmi. Ugyanaz a süket csend.
Azonnal eluralkodott rajtam a pánik. A szörnyű érzés, hogy valaki leselkedik, vár.
Utáltam.
Tudtam, hogy csak a képzeletem játszik velem, de mit tehettem volna ellene?
De mégis, öt másodperce leshettem ki utoljára, hogy megbizonyosodjak, Bailey ott ül a hálószobámban a szőnyegen és játszik. Mindig itt játszott az ajtó előtt, ha zuhanyoztam. Tudta, hogy nem szabad onnan elmozdulnia.
A játékai ott hevertek a földön. Egy Barbie, egy könyv, a kedvenc építőkockái.
Rossz érzés kerített a hatalmába. Igyekeztem nem bepánikolni.
– Bailey! – kiáltottam ismét, immár hangosabban.
Semmi.
