Jace
Hirtelen felrántottam a fejem a párnáról, amelyen arccal lefelé aludtam. Az ágy olyan volt, mint a mennyország, bár lehet, hogy maga a hely, ahol az ágy volt, az keltette bennem ezt az érzést. De azért fáztam.
Magamhoz öleltem a párnát, miközben a reggeli napfény felé hunyorogtam, amely éles sávokban kúszott be a függönyök között. Belenéztem ebbe a kora reggeli fénybe, ami ébredést hozott a csendes szobába. Az apró porszemek, az icipici szemcsék őrült módon kavarogtak a feltöltődött levegőben.
Hunyorogva bámultam a levegőbe, igyekeztem rájönni, mi riaszthatott fel az álmomból, hiszen néma csend uralta a házat.
Azonnal felültem. Ugrásra készen vártam. Ha ütni kell, ha lőni, mindegy. Kerül, amibe kerül.
Aztán megláttam a sötét fürtöket a matrac szélénél. Bailey.
– Jeggeli! – mondt
