Beck
Sosem szerettem esküvőkre járni. Mindig akadt jobb tennivaló, legyen az kirándulás a fiúkkal, munka vagy malmozás. Ez az esküvő viszont munka volt, az egyelten lehetőség, hogy beszéljek Henry Dawnay-vel. Körbenéztem a világos, napos teremben, amelynek minden zugában az üdvözlőitalokat fogyasztó emberek csevegtek, és próbáltam nem úgy kinézni, mint aki keres valakit. Ugyan még csak az első nap volt, de nem akartam tétlenkedni.
– Istenem, ez ámulatba ejtő – mondta Stella. Nem tudtam, hogy észrevette-e, de annyira megszorította a kezemet, mintha a haragos, hullámzó óceánban fuldokolna, én pedig mentőmellény lennék. Újra körbenéztem, próbáltam azt látni, amit ő. Egész szép volt. Mindenhol friss, kék és fehér virágok illatoztak. Az ajtókon, a korlátokon és az asztalokon is. A kétszárnyú
