(ANYA)
Az ablaknál állt, és a lépcsőkre bámult. Már nem is tudta, mióta áll az előszobaajtó kis üvegablakánál, és nézi, ahogy a tábornok jön felfelé a lépcsőn.
A tábornok lassan jött fölfelé a vigasztalanul tisztára sikált lépcsőn. Köpenye vállára dobva, szürke gyapjúsál a nyakában. János úgy érezte, hogy a tábornok sokáig ülhetett a téren, egy padon. A tér is épp olyan üres lehetett, mint most ez a hajnali lépcsőház. János végig látta a barna ajtókat. Az ajtókat a lépcsőházban, a gangon.
A tábornok keze a karfát sikálta. Olyankor megállt. Igazított valamit a kardján, vagy csak úgy maga elé nézett.
Bezárom az ajtót, gondolta János. Jól bezárom, és aztán visszamegyek a szobába.
Előtte állt a tábornok. Az egyik ujját az üvegablakhoz nyomta. Közben, mintha rá akarna lehelni.
A tábornok
