VIOLETMárcius 18.
Finch egy, kettő, három napig nem ad életjelet. Mire szerdán hazaérek a suliból, havazik. Az utak kifehéredtek, és már vagy fél tucatszor elcsúsztam Leroy-jal. Bemegyek anyához a dolgozószobájába, és elkérem a kocsiját.
Kell neki egy kis idő, mire meg tud szólalni:
– És hová akarsz menni?
– Shelbyékhez. – Shelby Padgett a város másik felében lakik. Elcsodálkozom, milyen könnyedén jönnek ki a szavak a számon. Úgy viselkedem, mintha nem lenne nagy dolog, hogy most elkérem a kocsiját, pedig éppen egy éve nem vagyok hajlandó vezetni. Anyám hitetlenkedve bámul rám. Még akkor is, amikor odaadja a kulcsát, és kikísér az ajtóig, majd egészen a kocsibehajtóig kijön velem. Akkor látom, hogy nemcsak bámul, de sír is.
– Ne haragudj – mondja, és letörli az arcát. – Csak nem tudtu
