Lydia
– Ezt akarod?
– Igen – bólintok gyorsan egymás után többször is. – Igen, igen, igen.
Már a hálószobájában vagyunk, ahol szintén a padlótól plafonig érő ablakok vannak, és innen is hihetetlen a kilátás a Stripre. A franciaágy tökéletesen bevetve, az ágytakaró már lekerült róla. Vajon a cselédek csinálták, vagy ő szokta megvetni az ágyát mindennap?
Újra megcsókol, ajka lágyan szorul a számra, majd járkálni kezd, míg én ott maradok az ajtóban. Kilazítja az óráját, lecsúsztatja a csuklójáról, és beteszi a komód felső fiókjába. Ezután a tárcája következik, majd lehajtja az inge ujját.
– A félelem nem izgat fel, Lydia.
Nem félek, csak bizonytalan vagyok. Nem tudom, mit kezdjek magammal. Nem tudom, ő mit akar. Nem tudom, be kellene-e bújnom az ágyba meztelenül, vagy inkább magamon kel
