16. FEJEZETChloe
Futva jött felénk az úton, hosszú, sötét haja úgy lobogott mögötte, mint egy szitakötő. Láttam, hogy több férfi megnézi – és néhány nő is. Maddie látszólag észre sem vette. Nyilván megszokta már.
– Nagyon sajnálom, hogy késtem, biztosan rosszul olvastam a buszmenetrendet.
– Már régóta várunk – morogta Hope. Ez egyike volt azoknak a szülői pillanatoknak, amikor nagyon megbánod, hogy arra biztattad: mindig igazat kell mondani.
Maddie hajlékonyan leereszkedett Hope szintjére, és megpuszilta az arcát.
– Sajnálom, Bogárka! – mondta, és ujjával megcirógatta Hope arcát. – Ó, te fázol!
Hope megrázta a fejét, amitől a saját haja is lobogni kezdett, akárcsak az előbb az anyjáé.
– Nem is! Nincs olyan hideg, mint Lappföldön – jelentette ki, és visszamosolygott Maddie-re.
A kis
