Valahonnan az épületből egy csengő távoli csilingelését hallottam, majd néhány pillanattal később egy középkorú nő lépett az üvegajtóhoz, kinyitotta, mire általános iskolás gyerekek izgatott hada rohant ki az udvarra, mindannyian a szüleiket keresték.
A menekülők első hullámában nem volt ott Hope, ezért csendben megkerültem a tömeget, és oldalról közelítettem meg az ajtót.
– Elnézést! – mondtam a kissé zaklatott tekintetű tanárnak, aki az ajtónál őrködött. – Én…
– Hope Turnerért jött – fejezte be helyettem. – Az édesanyja nemrég telefonált. Hope a kabátját veszi. – Visszapillantott az épületbe, ellenőrizve, hogy Hope ott van-e még. – Remélem, minden rendben. Mrs. Turner egy kicsit… zaklatottnak tűnt.
– Minden rendben – biztosítottam, amikor megpillantottam az én csinos kislányomat, ami
